Az Alelnök nem kis várakozásokkal vágott neki az éjszaka megrendezett Oscar-gálának, ugyanis a film nyolc kategóriában várhatta, hogy győztesként hirdessék ki, ám az est végére ez inkább lelombozó eredményt hozott: mindössze egyetlen egy kategóriában tudott diadalmaskodni, mégpedig a legjobb sminkért vehették át az elismerést. A mozi rendkívül megosztóra sikeredett, politikai aktualitása, valamint rendhagyó rendezői eszközei miatt is. Lássuk, milyen film lett az Alelnök.
A mozi Dick Cheney, volt amerikai alelnök/védelmi miniszter karrierjét és életét mutatja be, természetesen politikai ténykedésének konzekvenciáival karöltve. Egyes források, és többek közt a film szerint is ő volt az USA történelmének legnagyobb hatalommal rendelkező alelnöke 2001-től 2009-ig tartó, két ciklusa alatt. Több szempontból is borzasztó nehéz dolga volt a rendezőnek, Adam McKaynek: ilyen közeli eseményekről nagyon nehéz objektív forrásokat felgöngyölíteni, és ha lehetséges is, még nehezebb ezt objektívan a nézők elé tárni, főleg napjainkban, amikor a politikai megosztottság a világon talán soha nem látott mértékeket ölt.
Témájában mindenképpen elhanyagolhatatlan alkotás, és olyan fontos események hátteréről rántja le a leplet, mint az Iraki háború, a szeptember 11-ei terrortámadás, vagy éppen a lehallgatási botrány. Egyaránt kezelhető a tartalom egy történelmi bemutatóként és egy, a jövőnket érintő óva intésként. Miután megvitattuk, hogy az alapok nem voltak túl egyszerűek, vizsgáljuk meg, hogy a rendezési technikája mennyiben volt formabontó, ugyanis… AZ VOLT!
Adam McKay ugyanis humorügyileg messze túlteljesítette a tőle vártat ebben a filmben, már csak azért is, mert a rendezés annyiszor süt el jó, vagy épp kevésbé jó poénokat, hogy az már a végére sokkal jobban fog hasonlítani egy precízen szerkesztett YouTube videóra, mint egy Oscar-díjas alkotásra. És valahol itt lehet a baj. Az Alelnök rengetegen idegen anyaggal dolgozik két óra hossza alatt, ez pedig nagymértékben gyilkolja a mozi kontinuitását és linearitását. Tény, hogy minden filmtől eltér az Alelnök vágása és felépítése, de nem mindig lesz az eltérő előny is egyben.
Na de, az alakítások. Christian Bale újabb bámulatos transzformációja már lassan hétköznapi számba megy a karrierjét tekintve, de én még mindig el vagyok bűvölve attól az odaadástól, amivel Bale a szerepei iránt van. A testi átalakulások mellett azért még bőven mutat újat Dick Cheney-ként, ugyanis stiklis parasztgyerekből aljas üzletemberré alakul, ezt követően pedig egy minden hájjal megkent politikusként nyer végleges formát. Ezt Bale alakítása nyomán tökéletesen lekövethetjük. A film másik nagy sztárja Amy Adams, aki Lynne-ként magához méltóan jót alakít, és a kitörni vágyó, erős nő szimbólumát hordozza végig magában, ám mégsem őt éreztem a főszerep mellett kimagaslónak, hanem Sam Rockwell-t George W. Bush szerepében. Rockwell az utóbbi évek során ugyanis csendben küzdötte fel magát a filmes tyúklétra csúcsára, ez pedig zsinórban két Oscar-jelölést is hozott számára, innentől pedig egyenes útnak kell vezetnie a mellékszerepektől a főszerepekig.
Az Alelnök túlságosan előremutató akart lenni a dokufilm és a játékfilm közötti vékony mezsgyén lavírozó vágásával és elgondolásával, ami nem sült el túl jól, de ismételten: a film relevanciája megkérdőjelezhetetlen, és a színészi játék borzasztó magas szintű szórakozást biztosít.
Ui.: Hollywoodban több ilyesmi, politikai témájú filmre van szükség, ugyanis ez segíti a diskurzusok kialakulását.
Mint mozi: 10/6,5
Mint politikai mozi: 10/8
Mint pocakos Christian Bale: 10/10
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
