Bonnie Elizabeth Parker és Clyde Champion Barrow története már rengeteg formában került feldolgozásra, legyen az akár történelmi értekezés, könyv, vagy éppen film. A téma relevanciája megkérdőjelezhetetlen, ugyanis a két világháború közötti időszak nélkülözései, és a gazdasági világválság súlyos hatása is komoly nyomot hagyott az akkori amerikai társadalmon. A köznép nem nézte jó szemmel a hanyatló gazdaság, a csökkenő életszínvonal és a bürokratikus intézkedések sorát, és amikor a rablópáros éppen ezekért felelős intézményeket (bankokat, pénzintézeteket) kezdett el megtámadni, a köznép szimpátiát érzett velük az irányukba, és egy modern kori Robin Hood-ot kezdtek el bennük látni. Ez nekünk, magyaroknak sem idegen, ugyanis a Viszkis rabló is hasonló ’celebje’ volt a rendszerváltás kori, piacgazdaság ellen fellépő akkori közembernek.
Hiába állította be őket az amerikai sajtó hidegvérű bűnözőknek, az átlag polgárok kiálltak mellettük, sőt bújtatták is őket, ha éppen arra volt szükség. Évekig tartó ámokfutásuknak a rendőrség vetett véget, és igazi vadnyugati szokás szerint húzták végig a szitává lőtt kocsit, benne a két elkövetővel a közeli kisváros, Sailes városában. Ám ez a film nem igazán róluk szól, sokkal inkább a két rangerről, akik őket felkutatták. Nézzük meg, hogyan is sikerült a The Highwaymen.
Texas állam kormányzónője (Kathy Bates) a több hónapja tartó eredménytelen hajsza után új egységet állít rá az ügyre, ekkor jelenik meg a színen a két ex-ranger Frank Hamer (Kevin Costner) és Maney Gault (Woody Harrelson). A két kopónak van közös múltja bőven, ugyanis évekig nyomoztak együtt, és amellett, hogy ez gondos kibontást kap a film során, az egyének magánéleti problémái is felszínre bukkannak. Costnernek kifejezetten jól állt a kiöregedett, mindennel szkeptikus nyomozói szerep, de Harrelson komikusan negatív figurája is ízlésesen formálódik végig. Egyikük karaktere sem lesz heroizálva, múltbéli tetteik és a nagyobb jó érdekében elkövetett etikátlanságaik igenis nyomasztják őket. A film története ugyan Bonnie és Clyde köré épül, mégis a két karakter arcát egészen a film végéig nem mutatja meg nekünk a rendező, ezzel pedig megnehezíti számunkra a velük való azonosulást, ami bizonyára egy megfontolt döntés eredménye volt.
kevin
John Lee Hancock (Az alapító, A szív bajnokai) rendező nagyon konzekvensen viszi végig ugyanazt a látványvilágot, és nagy fordulatok, grandiózus látványvilág sincs, egyértelműen a karakterdinamikákra koncentrál, ami Harrelson és Costner esetében kiváló. Az utolsó percek nagy pillanata, amikor a rangerek terve révbe ér, és sikerül elkapni a bűnözőpárost, ezt a jelenetet pedig a történelmi hűség jegyében egy brutális vérengzéssel koronázzák meg. Ekkor látszik először Bonnie és Clyde arca, amin a fagyott rémület tükröződik vissza, ami tetteikkel abszolúte ellentmondásos. Zárásként a páros kocsiját is végighúzzák a közel eső falun, ahol is irgalmatlan tömeg gyűlik össze, leginkább annak reményében, hogy valamiféle mementót vihessenek magukkal. Ironikus, hogy a nép két gyermeke lopásaikkal hívták fel magukra a figyelmet, és vívták ki szimpátiájukat, ám amikor meghalnak, a nép akar tőlük elvenni.
Nem egy többször nézős filmről van itt szó véleményem szerint, ugyanis igazán kiemelkedő, megragadható dolog nincsen benne, de egy izgalmas bűnügyi történet, kiváló színészi játékkal, és ami számomra különösen tetszett: félelmetesen autentikus zenei aláfestéssel, amiért Thomas Newman felel.
Mint film: 10/7,5
Mint bűnügyi mozi: 10/8
Mint kegyetlen sortűz jelenet a legvégén: 10/10
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
