Képmutató

A mai magyarországi bemutató és a vasárnapi Oscar-díj átadó kapcsán elengedhetetlen dolog beszélni Viggo Mortensen és Mahershala Ali főszereplésével fémjelzett Zöld könyvről. Elöljáróban azzal kezdeném, hogy sajnálatos módon a hazai mozik csak majd 2-3 hónapos késéssel vetítik az Oscar-díjvárományos filmjeit, ezért nem olvashattatok eddig sok helyen kritikát róluk.

Na de, a filmről bővebben… 
A Zöld könyv a ’60-as évek amerikájába kalauzol el minket, egy igaz történet kapcsán. Hantás Tonny (Viggo Mortensen) kidobóként dolgozik a New York-i éjszakák elit klubjaiban, ám egy megkeresés okán sofőrnek szegődik Dr. Sherley, fekete koncertzongorista mellé, akit a déli államokon végigívelő turnéján kell fuvaroznia és védelmeznie. A történet elsősorban kettejük dinamikájára fókuszál, aminek van is alapja, hiszen az életük szinte minden ponton eltér, mégis az út során egymástól tanult kompetenciákkal fejlesztik magukat, és kapnak pontosabb képet a másik életének komplexitásáról. A film mintha az Életrevalók és a Miss Daisy sofőrjét egyesítené és szórná nyakon egy kis gyengéd rasszizmussal. Az egész film tulajdonképpen az elfogadásról, és az előítéletek sutba dobásáról szól, mindezt egy klasszikus filmdráma keretein belül bemutatva. Ez a stílus már jócskán kikopni látszott Hollywoodból, a mozi kapcsán viszont remélem, hogy sok producer gondolkodása kap gellert, ugyanis a szakmai megítélés pozitivitása mellett a közönség is értékeli a filmet, és ez utóbbi véleményem szerint majdhogynem teljes egészében a szarkasztikus humornak és a valid realitásérzéknek tudható be. A film a legvégéig olyan helyzetkomikumokkal van felszerelve, amire már égetően nagy szükség volt, emellett a történelmi hitelesség sem szenved nagyon csorbát, már csak azért sem, mert a film nem mutat glóriát senki feje felett. Itt senki sem fedhetetlen, mindenki követ el hibákat, ezáltal pedig a Zöld könyv szívdobogása szinte végig hat ránk a több, mint két órás vetítés alatt. Ezzel, és a humorral nem csak a komoly filmeknek mutathat utat, hanem a - pejoratív jelzővé átalakult - vígjátékok is leszűrhetik a saját konzekvenciáikat.

Beszéljünk kicsit a színészi játékokról, ugyanis ez már magában megérdemelne egy önálló kritikát. Peter Farelly, aki korábban a Dumb és Dumbert, valamint a Movie 43-at tudta felmutatni, most egy 180 fokos fordulatra szánta el magát, ami be is jött. A Zöld Könyv mer kicsiben, és emberien gondolkodni, és a narratíváját és két emberrel futtatja szinte végig. Viggo Mortensen tavalyi mozija, a Captain Fantastic után komoly hízókúrába kezdett azért, hogy eljátszhassa a film főszerepét, ami zseniális kiegészítést ad karakterének olasz-amerikai gesztusrendszeréhez és stílusához. Míg az egész mozi során szinte zsigerből árad Mortensenből az olasz életérzés, a színész dán és amerikai szülők gyermekeként nőtt fel New Yorkban, ez pedig mindenképp emel alakítása fényén. A karakter kellően összetett és szórakoztató ahhoz, hogy a vállán vigye a filmet, mégis szüksége volt egy olyan – kezdetben – végletes ellenpontra, mint Dr. Don Sherley. Sherley ugyanis feketeként próbálja magát elhelyezni az akkoriban még csak fehérekből álló elitben, déli turnéján viszont ez az álom szertefoszlani látszik. Mégis amit rangban elveszít, azt a film végére önazonosságban és emberségben nyeri vissza. Kettejük frappáns értekezései és az egymást kiegészítő képességeik minden perccel egyre és egyre jobban összefűzik a két karaktert.

Természetesen ennek a filmnek is vannak hibái, de ezek eltörpülnek a pozitívumai mellett. A történet ugyan nevezhető kiszámíthatónak, de itt nem is a végkifejlett az igazi csúcspont, hanem egy-egy film közbeni pillanatból rakódik össze a valódi puzzle. Zeneügyileg a Zöld könyv végig a csúcson teljesít, és képes volt elvarázsolni a film egészén átívelő – jó értelemben vett – retro hangulat is. A karakterrajzok pedig kellően összetettek voltak ahhoz, hogy az egyes csoportokról árnyaltabb és pozitívabb képet kapjunk.