Az animációs szubzsáner az utóbbi évtized egyértelműen legfeltörekvőbb alkotási szcénája, ehhez mérten rengeteg új klasszikus mű született már ezen berken belül mozogva. Gondoljunk csak napjaink legnézettebb sorozataira, mint a Family Guy vagy a Rick és Morty, de a filmes világból is remek példát szolgáltat a Macskafogók, vagy a Szörny Rt., és még sorolhatnám. Trilógiában viszont meglepően kevesen gondolnak rajzfilmek tekintetében, éppen ezért is ilyen kiemelkedő az Így neveld a sárkányodat. Nem éri be annyival, hogy egy kedves, aranyos, színes-szagos családi film legyen, elénk akar tárni némi mélyebb jelentést, ezt pedig felnőtt nézőként nem tudjuk eléggé megköszönni neki. Na de lássuk, mi áll össze a trilógia végére, milyen is volt Hablaty és Fogatlan három epizódon átívelő kalandja.
Az első film a vikingek kultúráját öltözteti új köntösbe számunkra, megalapozza a karaktereket, és némi változást hoz Pléhpofa birodalmába. Hibbant-sziget lakói ugyanis a sárkányok portyáival szembeni védekezésre, valamint sárkányvadászatra rendezkedtek be az elmúlt néhány emberöltő során, ám amikor a vezér fiáról, Hablatyról kiderül, hogy a sárkányok gigászai közül egyet, egy Éjfúriát rejteget népe elől, szépen lassan mindenkiben megkérdőjeleződik a társadalmi irányelvük morális vetülete. Hablaty éjfúriája, vagyis Fogatlan egy veszedelmes alfahím, ám jövendőbeli gazdája érintése valahogy visszavetkőzteti egy hempergő, dagonyázó „kiskutyává”.
Sok tekintetben különleges az első rész: egyrészről, ha megfigyeljük nincsen benne kimondott főgonosz, sokkal inkább azt sugallja, hogy minden csak saját percepciónkon múlik. A sárkányok számára a sziget lakói éppen olyan ellenségképek voltak, mint fordítva, és azt már csak a történelem tudja megmondani, hogy ki kezdte előbb a másik vegzálását, mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás (valószínűleg a sárkányok, hisz mégis csak ösztönlények). Azt pedig a hétköznapjainkban is tapasztalhatjuk, hogy sokkal egyszerűbb gyűlölni, mint szeretni, utóbbihoz ugyanis erőbefektetésnek is társulnia kell, ami a mai konformista világban döntő szerepű lehet.
A második epizód egy igazi tökéletes folytatás, ugyanis alapvetésnek veszi az első rész válaszait, és még inkább elkezdi új kalandokkal és még újabb karakterekkel megtölteni a kis világát. Mindenki története kap egy újabb árnyalatot, ami Pléhpofa makacs vezetői szerepét képes teljesen megváltoztatni, és egy hősies, de megtört apa képét nyújtja számunkra. Ehhez Valka, volt felesége feltűnésére is szükség van, aki amellett, hogy anyai ösztöneinek felélesztésén dolgozik szüntelen, vezetőként is megmutatja, hogy fia jó úton járt, amikor a sárkányokra barátként kezdettel el tekinteni ellenség helyett.
Apropó ellenség, Drakó Vérdung sárkányölő feltűnése várható volt, ugyanis az eufóriát valahol kénytelenek lesznek megtörni a készítők. A karakterének célja, hogy bemutassa, a sárkányok még mindig egyszerű ösztönállatok, akik mindig is az alfára fognak hallgatni, az emberi kapcsolatuk pedig tűnékeny, mondhatni másodlagos. Sablonnak tűnhet az, hogy az érzelmek diadalmaskodni tudnak a tiszta erő felett, ám ahogyan ez tálalva van, teljesen kompatibilis a nézői befogadással, nem érezzük elcsépelt közhelynek, hiszen ki tudna megorrolni az effajta tisztaszív karakterekre?! Drákó főgonosza borzasztóan átlagos motivációkkal bír – a leggyengébb pontjuk az antagonistáknak, amikor homlokegyenest az ellenkezője a céljuk, mint a főhősnek -, ám természetközeli szemlélete a sárkányokkal kapcsolatban árnyal rajta is, mégsem tűnik többnek, mint egy tesztoron-túlfűtött Bob Marley imitáció.
A harmadik epizód még szinte ropogós volt, amikor megtekintettem, és azt kell mondjam, érződött is rajta az újdonság varázsa, ugyanis akarva-akaratlanul is átvette napjaink filmes trendjeit, vagyis elkezdett a való világra is masszívan reflektálni. Egy gyerekmesébe áztatva ugyan, de rendkívül éretten tálalva megjelenik a túlnépesedés problémaköre, valamint Hablaty és Astrid kapcsolatában is feltűnik az a modern trend, miszerint a házasság nem szükségszerű egy gyümölcsöző kapcsolathoz, kijelenti, hogy ’a házasság még várhat’. A ’hidden world’-öt, vagyis a rejtett világot kereső Hablaty és Fogatlan kalandjai során találkozunk az új fenyegetést jelentő Grimmelel, akinek feltett célja, hogy a sárkányok általi fenyegetést örökre felszámolja.
Ehhez szükségeltetik számára a regnáló alfahím, akit így kénytelen csapdába ejteni. Fogatlan, vagyis az eddig ismert utolsó Éjfúria is párra talál a trilógia végére, és ez azt is jelzi egyben a sorozat és Hablaty karakterét illetően, hogy felnőttek, és az elengedés is fontos motívuma a záró résznek. A könnyed jelenetek ellenére egy fajsúlyos sztori körvonalazódik, és egy grandiózus lezárásban fejeződik be a történet. A „bónuszjelenet”, ha úgy tetszik, szívfacsaró pillanatokat hoz a rajongóknak, de a sorozattal általában közönyös nézők is át fgonak élni egy-egy nehezebb pillanatot. Mindenki megkapja a maga boldog lezárását, ám Hablaty és Éjfúriája külön utakon indulnak el, következő találkozásukkor pedig már mindketten családjukkal élvezik ki a „baráti találkozót”.
Összességében:
Mint trilógia: 10/9
Mint háziasítás/barátság metafora: 10/10
Mint cuki jelenetek, badass akcióval: 10/20
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
